fbpx

A bőr rétegei és funkciói: hogyan működik a bőröd?

A bőr felépítése három rétegből áll: epidermiszből, dermiszből és hipodermiszből. Ezek biztosítják a bőr funkcióit: a védelmet és a testmeleg megtartását.

A bőr a legnagyobb méretű szervünk, fő funkciója pedig a külső tényezőktől való védelem. Felülete másfél-két négyzetméter közötti, tömege pedig a saját testtömegünk 10%-ára tehető.

Hogyan épül fel ez a fontos szerv, és milyen egyéb szerepe van?

A bőr anatómiája, szerkezete

Bőrünk nem mindenhol ugyanolyan: vastagsága, felszíne és szerkezete sem állandó, hanem a test felépítése és a testtájak alapján változó. De nem csak ebből a szempontból változik állandóan: sérül, gyógyul, szőrszálak haladnak át rajta, a faggyú és verejtékmirigyek száma is ingadozó.

Ezeken kívül a bőrszínt befolyásoló pigmentek, Meissner-testek (hő-receptorok), szőrszálemelő-izmok, idegsejtek, Pacini-testek (nyomásérzékelő receptorok), fájdalomérzékelő idegvégződések és hajszálerek is találhatóak a bőr bizonyos rétegeiben.

A bőr rétegei

Hám

A bőr legfelső rétege a hám, vagy másik nevén az epidermisz.

A hámnak is több rétege van: legfelül a szaruréteg helyezkedik el, ami leginkább véd a külső hatásokkal szemben, mint az UV-sugárzás, a fertőzések, vagy a hideg. Ez a bőr azon része, amit látunk, tapintunk. A másik oldalról viszont megtartja a hőt, és megelőzi a folyadékvesztést.

A szaruréteg már elhalt sejtekből áll – a hám további, alsó rétegei azon dolgoznak, hogy az elhalt sejteket, melyek a hámlás során lehullanak, pótolják. A sejteket epidermális lipidek kötik össze, ezek kötik meg a nedvességet és biztosítják az egészséges bőrt.

Az epidermisz átlagosan körülbelül 0,1 mm vastag, de a szem tájékán ez az érték még jóval kisebb, míg a lábakon vastagabb.

DERMOLEX

Dermolex bőrregeneráló gél a felfekvés megelőzésére

A dermolex gél gyógynövény hatóanyagai kiváló segítséget nyújtanak a tartósan ágyhoz kötött betegek bőrápolásában és a felfekvés megelőzésében. Kettő, vagy annál több darab termék megvásárlása esetén ingyenes kiszállítással!

Vásárlás

Irha

A középső réteg az irha, vagy más néven dermisz.

Az irha vastagsága átlagosan 3 mm.

E vastagabb és rugalmasabb réteg leginkább a legkülső réteg táplálásában játszik nagy szerepet. A kollagének és az elasztikus rostok alkotta réteg vérerekben gazdag, így táplál, továbbá tompítja a külső ütéseket, behatásokat. A szőrtüszők, a verejték- és faggyúmirigyek is az irhában találhatók.

Ha a kollagén és az elasztin termelésünk lassul, a bőr szárazabbá, ráncosabbá válik. A bőrápolás során nem csak a külső réteg, sokkal inkább az irha, a “tápláló” réteg igényei a fontosabbak.

Bőralja

A legalsó réteg a bőralja, vagy hipodermisz.

Ez a réteg főleg zsírokat, kollagén rostokat, vérereket tartalmaz. A külső bőrápolási szerek eddig a rétegig már nem jutnak el. Szerepe inkább a hőcseréhez köthető, valamint a még nagyobb ütésektől védi az ízületeket és a csontokat.

A bőr szerepe

A bőr testünk első védelmi vonala: véd a káros sugárzásoktól, a súrlódásoktól, mélyebb sérülésektől. Emiatt folyamatosan regenerálódik: sebgyógyulás esetén pedig magát a sebet is regenerálja.

A sugárzásokon kívül a fertőzésektől, baktériumoktól is véd minket: bőrünk külső rétegére savköpeny terül. Ez enyhén savas, 4,5-5 pH értékével biztosítja a bőrünkben működő enzimek és organizmusok számára az ideális környezetet, ezzel egyidőben pedig védekezésül szolgál a baktériumok ellen.

A bőr hozzájárul továbbá hőháztartásunk megteremtéséhez és megőrzéséhez. Hőszigetelő hatása mellett meg is tartja, vagy szabályozza a hőérzetet. Meleg esetén a verejtékmirigyek lépnek működésbe, hogy a test izzadással hűtse magát, továbbá összehúzódnak az erek, hogy ne növekedjen tovább a testhőmérséklet.

Az érzékelés is nagyon fontos: a bőrben elhelyezkedő idegvégződések által rengeteg információt szerzünk a körülöttünk lévő világból, illetve érzéseink kifejezőeszköze is a tapintás és az érzékelés.

A bőr egyéb funkciói

A bőr véd továbbá kémiai anyagoktól is: a 10-es pH-jú lúgos szappanok nem tesznek jót a bőrnek, viszont a bőr ezáltal felfogja, kivédi annak a szervezetre gyakorolt hatását.

A bőr légző- és leadószerv is. A testben található nátrium tartalmú vegyületek közel 5%-a a bőrön keresztül ürül ki a szervezetünkből.

A bőr szállítószerv is: gondoljunk csak arra, hogy ha fáj valamink, akkor a bőrön keresztül juttatjuk egy gél vagy krém hatóanyagait a kívánt ízület, ideg, izom megerősítésére.

Miért fontos a bőrápolás?

Egy egészséges bőrben mindenki jobban érzi magát: de nem csak esztétikai okokból fontos a bőr szépségének, rugalmasságának és nedvességének megőrzése. A kiszáradt, UV-sugárzással sokat terhelt, repedező, hámló bőr nem képes ellátni rendesen a feladatát: a tápanyagok szállítása, a sejtek cserélődése is lelassul.

Ilyenkor a bőr érzékenyebbé válik, kevésbé véd a külső sérülésektől, könnyebben felszakad. A hőszabályozás hatékonysága is csökken.

Dermolex gél a bőr védelmében

A dermolex gél a felfekvés megelőzésre hidratálja a bőrt, és lassítja annak kiszáradását, öregedését a felső két rétegben. A gél használata viszont nem csak műtéteket követően javasolt, hanem prevenciós jelleggel is használható.

A gél gyógynövény tartalma (aloe vera, bíbor kasvirág és számos egyéb gyógynövény) segíti a regenerálódást és megőrzi a bőr nedvességét. A gyógynövények mellett egyéb hatóanyagokat is tartalmaz a gél, melyek csökkentik a kopást és az irritációt, megerősítve a bőr legfelső két rétegét. Ezek az összetevők a glicerin, allantoin és a panthenol.

Használata baleset bekövezte után, idős korban, kerekesszék használatakor, vagy műtét után javasolt.

DERMOLEX

Dermolex bőrregeneráló gél a felfekvés megelőzésére

A dermolex gél gyógynövény hatóanyagai kiváló segítséget nyújtanak a tartósan ágyhoz kötött betegek bőrápolásában és a felfekvés megelőzésében. Kettő, vagy annál több darab termék megvásárlása esetén ingyenes kiszállítással!

Vásárlás